Sziasztok!
Aki régóta követi a blogomat az tudja, hogy nagy Leonardo DiCaprio imádó vagyok. Most, hogy volt a Visszatérő rengeteg bemutatója, rákattantam ismét a filmjeire. (Azt is minél előbb megszeretném nézni.) Meg ugyebár ágyhoz vagyok kötve. Megnéztem a Titanicot, Wall Street farkasát, aztán találtam egy filmet, amit még nem láttam: Viharsziget. Hogy kerülhette el a figyelmem? Pedig 2010-es. Lényegtelen, gyorsan le is töltöttem. Nem tudom, hogy mennyire szeretitek a thrillereket, de én csak akkor, amikor olyan kedvem van. :D Ez a film, ÚRISTEN! A vicc, hogy egész végig szurkolsz Teddy-nek, hogy ne essen semmi baja, és épségben kijusson erre a végén akkora fordulat lesz, hogy előszőr azt se tudod, hogy mégis mi történt. Kifakadsz, aztán szépen lassan - a főszereplővel együtt - felfogod, hogy mégis mi történt. Aki nem látta, annak feltétlenül ajánlom! :)

Sziasztok!
Teljesen ész érvekkel tudom alátámasztani a kihagyott másfél hónapot. December közepén elég sokat voltam a suliba, rengeteg beadandó és dolgozat. Hónap végén voltam Évával, Mónival és Tamival Miskolcon 3 napra. Egész jó volt, csak Tamara hisztijei nem kellettek volna. Karácsony az karácsony. Sok kaja, ajándékozás, beszélgetés, vita, tv nézés. Két ünnep között elkísértem unokahúgomat telefont venni, hisz karácsonyra pénzt kért, hogy megvehesse. Utána húgom is kitalálta, hogy jövő - vagyis mostani - karácsonyra pénzt kér, és milyen menő telefont fog venni. 200 forintot is elkölti a legapróbb hülyeségre. Egész szünetbe tanultam a tételeimet. Végülis mindenkinek van arra ideje, hogy 2 hét alatt - úgy hogy közbe karácsony és szilveszter is van - hogy megtanuljon 20 tételt, csináljon meg 5 beadandót meg csomó gyorsírás leckét. Lényegtelen, megcsináltam. Szilvesztert a barátaimmal töltöttem, semmi izgalmasat nem csináltunk. Vagyis úgy gondoltam, hogy a barátaim, de erre majd később kitérek. Éjfélkor semmit se fogadtam, eddig mindig volt valami, de most kurvára leszartam. Suli első hetében feleltünk le a tételekból. Pont makkos voltam, mert mielőtt bementem egyetlen tételt néztem át és pont azt húztam. Azóta elég ritkán mentem be a suliba, hisz félév zárás van, meg más miatt is: az utóbbi 2 hétben elég gyakran jöttek rám rosszullétek. Fejfájás, gyomorgörcs, random testrészeim megfájdultak. Éreztem én, hogy valami gond van, de hát nem izgattam magam, az időjárásra fogtam. Aztán múlthéten egyik pillanatról a másikra 40 fokos láz bummmmm. WTF. Jólvan, még jó, hogy nem kell suliba menni, csak 1-2x. A létező összes rosszullét rám jött. Enni inni alig bírtam. Mama nem tudta mit csináljon velem. Nemtudom már, hogy másod vagy harmadnap, de bevitt a kórházba. Közölték velem, hogy még jó, hogy bejöttem, mert ha pár napot még otthon maradok, akkor valószínűleg végem lett volna. Ez a mondatt annyira ismerősen csengett.. Aztán a doki megmondta: visszatért a 2009-es betegségem. Amikor szintén ugyan ezek voltak a bajaim, annyi különbséggel, hogy akkor 42 fokos lázam volt. Csókbetegség, ami nyál útján terjed, és  két véglet van: aki egyszer megfertőződik egyszer átesik rajta és soha többé semmi baja, vagy akármikor visszaeshet. Van egy tippem, hogy mi/ki miatt lettem megint beteg, de nem írhatom le. Nem okolok senkit semmiért, de majdnem meghaltam. Megint. Röpke 5 napot töltöttem a kórházba és leszart mindenki. A legjobb barátnőm is csak azért jött be, mert mama szólt neki. Kurvára nem akartam, hogy tudja ezt bárki is. Gondoltam, hátha felhívnak, hogy mi a fasz van, hogy így eltűntem, de semmi. Kibaszottul semmi. Nem érdekelt, hogy facebookon írnak páran. Ha tényleg aggódsz, akkor hívj fel. Akkor eldöntöttem, hogy mindenkivel megszakítom a kapcsolatot. Milyen barátok ezek. Jó jöhetnek azzal, hogy miért nem szóltál? Anyádért. Nem veszed észre, hogy x napja nem beszéltünk? Nem érdekel, hogy mégis miért írok olyan ritkán vissza? Akkor csáá. Talán egyszer újra fogok ezekkel az emberekkel beszélni, de az nem mostanában lesz. Hiába fognak írni, nem fogok reagálni.
Hétvégén jöhettem haza. Legjobban Lujzi cicám hiányzott. Suliba nem nagyon mehetnék, de csütörtökön befogok menni, jövőhéten pedig már rendesen lesz suli. Hát emiatt a kis apróság miatt nem voltam. :)

Sziasztok!
Hűha nem is tudom, hogy hol kezdjem. Annyiszor beléptem az oldalra, hogy na most írok egy kicsit, de mindig minden közbejött. 
November végére, az utolsó másfél hétre rendesen lebetegedtem. Konkrétan reggel készülődtem a suliba, erre rosszul lettem. Természetesen aznap írtunk meg egy nagy dolgozatot, én meg tökre kivoltam, hogy pont most kell hiányoznom. Gondoltam, hogy ha estére jobban leszek, akkor másnap bemegyek és basztatom a tanárt, hogy megírhassam. Mama nem engedett, mondjuk teljesen jogosan. Csak a hülye lelkiismeret. Egy hétig nem mentem suliba. De, hogy véletlenül se érezzem jobban magam, hétvégén elkezdett rohadtul fájni a hátam. Nem csak egy ponton, hanem konkrétan az egész felső rész. Úgy mentem mint az öregek. Kegyetlen rossz volt. 
Suliba dogák dogák hátán. Minden héten írtunk valamiből. Valahol büszke vagyok magamra, mert csomóra nem is tanultam, és 4-5 jegyek lettek. Nem tudom, hogy hogyan csináltam. :D Mondjuk egy pótlásra be kellett mennem (a betegség miatt nem lett elég jegyem), de 4-es lett szóval bótottá. :D 
Zolival semmi... azóta ritkán találkozunk, inkább csak beszélünk, de semleges dolgokról. Egyre rosszabbul érzem magam. Most hétvégén voltunk Esztergomba, a kisebb unokahúgom születésnapján, Eperke. Igen Eperke. :D (Amúgy ez csak a második neve. A rendes keresztneve Brigitta.) Aranyosak voltak, jó volt látni őket. Zsófinak segítettem rendet rakni az asztalán. Legalább ő érzett annyit, hogy rendet kéne már rakni, nem úgy mint az Eper. :) 
Ja meg voltam november 20-án szalagavatón, a volt osztályomén. Ugyebár délelőtt Anettnak megcsináltam a haját. Ez is nagyon meglepett, hogy engem kért meg, és nem egy fodrászhoz ment el, de nagyon jól esett. :D (kép) Utána kivittek Anették Csepelre, és kértem Zolit, hogy jöjjön már ki értem, hiszen úgy is ráér. Nem, ő eszik. Hát jó, kibuszoztam. Nemsokra rá elindultunk, mert a szülei vállalták, hogy kivisznek minket Miklósra. De nem fordultunk el ott, ahol kellett volna. Meglepődve kérdeztem, hogy hova megyünk. Hát Márkért. Jaaaaaa, okkk. Elmondom, hogy értsétek: Érdről indultunk, át az autópályán Csepel felé, majd onnan fordultunk volna le Miklós felé. Neem fordultunk le, hanem mentünk tovább Csepel szívébe. Márk Persterzsébeten lakik..  (Csepel mögött) Érte elmegyünk.. de értem Csepelre nem tudott kijönni. Kicsit rosszul esett. Magamba duzzogtam, erre lerobbant a kocsi. Boszorkány vagyok. :D Végül Márk jött elénk a kocsijával, és épp beestünk kezdésre. Kicsit ideges lettem, mert legalább 10 perccel korábban mindig ott szeretek lenni, ráadásul tömve voltak az ülőhelyek, de nagy nehezen találtam. 2 és fél órás volt a szalagtűzés. Azt hittem felkötöm magam. Természetesen kik voltak az utolsók? Akikhez mi mentünk. Akármikor hozzá szóltam Zolihoz, sose figyelt rám. Pl mondtam, hogy de jó annak a csajnak a ruhája, de a Márk is mondott valami ezzel egyidőben, akkor sose felém fordult oda. Lehet csak túlreagálom, de egyszer-egyszer tehetett volna előre. Többször kimentek cigizni, mert drága Márkunk cigizik. Nem mentem, mivel hideg volt, meg nem lesz utána helyünk. Végre a volt osztályunkból mindenki megkapta a szalagot. Márk és Zoli ismét elindultak "cigizni". Egyszer csak látom, hogy egy lyukból integet nekem Zoli. Wat? Hívtam egy csomószor és nem vette fel. Tiszta ideg lettem, hogy itt vagyok a volt osztályom szalagavatóján, várom, hogy végre találkozhassak velük, beszélgethessek velük, és Zoli nélkülem ment oda. Jó végülis menjen, engem főleg az zavart, hogy cigizni indultak el, és ott kötöttek ki. Legalább vette volna fel a telefont. Vagy hívott volna fel, hogy bazd gyere, megyünk az osztályhoz. Vagy ha rohadt normális lett volna, akkor visszajött volna értem, hogy megyünk oda. Nem, helyette intett egyet azt leszart. Nem tudtam, hogy hogy kell oda bejutni, de elindultam, végül sikerült, azt higgadtan elküldtem a kurva anyjába, hogy ennyit nem tudott volna megtenni, hogy felemeli a telefont és lehív. Erre hát de ő beszélgetett a többiekkel. De istenem, én is beszélgetni akartam. Persze közbe elmentek ötözni, hisz keringő meg minden kutyakuki volt utána. Utána meg mindig letámadják az embereket a szülők, szóval lemaradtam. Mindegy, Anett kiállt mellettem, hogy annyit tényleg illett volna, hogy visszajön értem, vagy a minimum, hogy felhív. Lehet, hogy csak én vagyok a gyökér, de nekem ezek nagyon rosszul tudnak esni. Nem is akartam utána elmenni a többiekkel koktélozni, de végül rá tudtak beszélni. Amíg a bárban voltunk, nagyon jól éreztem magam, aztán kitalálták páran, hogy éhesek, de közbe leléptek szó nélkül, szóval egyedül maradtam Zoliékkal, konkrétan 4 full részeg csávóval. Egy élmény volt őket hazavinni. SE. Végig rókázták az utat.. Lehet le kellett volna lépnem, és otthagyni őket, de akkor meg én lettem volna a szar. Megfogadtam, hogy soha többet. 

Sziasztok!
Tegnap éjjel nem bírtam aludni. Telefonoztam, vergőttem, de semmi. Gondoltam egyet és bekapcsoltam a tv-t. Hozzátenném, hogy nagyon ritkán tv-zek. Kapcsolgattam, de egyszerűen semmi nem fogott meg. Már végig mentem az összes csatornán. Mondom tegyünk még egy próbát. Újra elkezdtem nézni az adókat, és a Fem3-on megláttam egy képkockát. Uhh mondom jónak néz ki, visszamentem. Srác simogatta a lányt, s közbe sírt, aztán smároltak. Egye fene, úgy is rég néztem romantikus filmet. Ez gyerekek, nagyon jó film volt - ebben a témában. Fejbenjáró bűn a címe. Sajnos az elejét nem láttam, de a háromnegyede megvan, és így is nagyon tetszett. Mondjuk a végén nem erre számítottam. Röviden annyi a története, hogy a srác író, és életre kell a lány, akiről ír. Együtt vannak, de amikor valami nem tetszik a srácnak, ír egy-egy sort, és a lány megváltozik. Nézzétek meg, ha felkeltette az érdeklődéseteket! Nekem nagyon tetszett. :3 ITT az előzetes. 

Sziasztok!
Nagyon édesek vagytok, hogy próbáltátok chatbe és hozzászólásba ápolni a lelkemet! Sajnos, tisztába vagyok azzal, hogy a diák meló és a rendes állás is ilyen. 3 évvel korábban tescoztam, megfogadtam, hogy soha többet oda nem megyek. Úgy voltam vele, hogy hátha más diák munka jobb lesz. A leltározással és a h&m-es ruha igazítással semmi bajom nem volt, csak a bunkó emberek zavarnak. Tudom azt is, hogy ez mindenhol van. Iskola, munkahely, rokonság.. bárhol. De nemtudom... valahogy ezeket vonzom. Mindig megtalálnak. Abban is igazatok van, hogy ki kell állnom magamért, máskülönben azt hiszik, hogy velem ezt simán megtehetik. Minden erőmmel rajta vagyok, de egyszerűen nem tudok 'nem'-et mondani, vagy szólni, hogy lehetne szebben is. Ti ezt mégis hogy csináljátok? Ilyen keménynek születtetek vagy mi? :D
Múlt hónapban felkeresett egy volt évfolyamtársam, akivel már vagy 7 éve nem beszéltünk, mondván, hogy van egy tök jó munka, amit tudna ajánlani. Gondoltam, megér egy próbát. El is mentem az "állásinterjúra". Röviden annyi, hogy valami tanácsadói cég, ami a pénzügyekben segít. Már itt nem tetszett valami, hiszen tudja mindenki, hogy ez mivel jár. Azt mondták, hogy csak az irodába kell lennem 3-4 órát, jönnek az ügyfelek, felteszek nekik kérdéseket, és amit mondanak leírom. Hát mondom ezt simán megtudom csinálni. Kitalálták, hogy kell oktatásra menni, hogy értsem a kérdéseket. Teljesen jogosnak véltem. El is mentem. Az első tökre tetszett. A másodikon meg már olyat mondtak, hogy házhoz kell menni, meg az ismerőseim közül válasszak ki pár leendő ügyfelet, hívogassak embereket. Ácsi ácsi ácsi! Nem fogok házalni! Nem fogom az ismerőseimet ezzel baszogatni! Oké, hogy van pár száz ismerősöm facebookon, de abból ha 5-el beszélek. Nem fogok emiatt 20 ezres telefonszámlát fizetni. Várjál mindjárt jövök! Ráadásul ezért a 'kérdezősködésért' nem kapsz semmit, csak akkor ha sikerült az ügyfelet átvinni másik bankhoz vagy mit tudom én. Hahahha. Nem! Szóltam, hogy hát ez így nekem nem tetszik, meg nem ezt mondták. Erre: jaj de milyen jó dolog segíteni az ismerőseiden, meg tudjuk, hogy mennyire szeretnél kocsit, és mi tudunk segíteni, hogy 1 éven belül meglegyen, csak annyi, hogy a telefonszámlát kell kifizetni, de ha jól csinálod, akkor megtérül. OK.
Hétfőn volt a gépelés verseny. Valami miatt meghülyült a rendszer, és pár szóval mindig előbb váltott, emiatt lemaradtam, de így is országon a 16. vagyok, eddig. Kedden készülődtem suliba, de rosszul lettem. Szóval nem mentem be, pedig dogát írtunk. Remélem betudom pótolni, mert ez csak fél éves tantárgy. Úgy gondoltam, hogy ha délután meg ma reggel nem lesz semmi, akkor bemegyek. De mama nem engedett. Utólag nem bánom, mert nagyon fájt a hasam végig, meg délután megint rosszul lettem. Péntekre remélem meggyógyulok, mert Anettnak meg kell csinálnom a haját a szalagavatóra, utána meg menni a szalagavatóra. Tegnap és ma végig Pretty Little Liars részeket néztem. Legalább betudtam hozni a lemaradásomat. Imádom! 
Térjünk a kényes témára. Igen Zolival lassan 4 éve együtt vagyunk, tény, hogy sok idő, ennyi idősen. Személy szerint nem őt untam meg, hanem hogy semmit se csinálunk. Úgy viselkedünk, mint a 60 évesek. Egész hétvégén a szobába ülünk és bámuljuk a tv-t. Tény és való, hogy néha erre van szüksége az embernek, de itt vagyok 20 évesen, és menni akarok! Nem várom el, hogy pénzt adjunk ki amiatt, hogy elmegyünk, de ingyen is lehet bárhova menni. De ő nem, kocsi nélkül nem megy sehova, jegyet nem vesz, ha elmegyünk, akkor kajálni akar, az meg drága. Igen, mert drága kajákat választasz. Lényegtelen. Nem ez volt a fő dolog, ami miatt összevesztünk. Nem is nagyon akarok róla beszélni. De, hogy értsétek, hogy nem egy apróság miatt vesztünk össze. Be kellett volna vennie egy gyógyszert, de nem tette. Hosszas könyörgés után sem. Kiabáltam vele, felhúztuk egymást, és kapott egy pofont, erre ő megszorította a torkom. Ekkor eltört bennem valami. Tény, hogy nekem se kellett volna megütnöm, és bánom is. De üssön ő is vagy nem tudom. Hetekig nem bírtam rá nézni, vagy normálisan is beszélni vele. Ő el is felejtette. Mintha meg se történt volna. Emiatt, hogy nem vette be, sokkal nagyobb baj lett és emiatt fakadtam ki múlt héten. Szerinte mindenért én vagyok a hibás, ő nem is bántott engem (nem is emlékszik a történtekre), szakítsunk, ha úgy érzem magam, mint egy 60 éves. Egyáltalán nem akarta rendbe hozni. Másnapra normális lett, s a mai napig ilyen. Csak azt nem tudom, hogy meddig. Szeretem őt. Együtt vagyunk már mióta, sok mindenen keresztül mentünk. Együtt lettünk felnőttek, de ezt nem tudom neki megbocsájtani.