Sziasztok!
Nagyon édesek vagytok, hogy próbáltátok chatbe és hozzászólásba ápolni a lelkemet! Sajnos, tisztába vagyok azzal, hogy a diák meló és a rendes állás is ilyen. 3 évvel korábban tescoztam, megfogadtam, hogy soha többet oda nem megyek. Úgy voltam vele, hogy hátha más diák munka jobb lesz. A leltározással és a h&m-es ruha igazítással semmi bajom nem volt, csak a bunkó emberek zavarnak. Tudom azt is, hogy ez mindenhol van. Iskola, munkahely, rokonság.. bárhol. De nemtudom... valahogy ezeket vonzom. Mindig megtalálnak. Abban is igazatok van, hogy ki kell állnom magamért, máskülönben azt hiszik, hogy velem ezt simán megtehetik. Minden erőmmel rajta vagyok, de egyszerűen nem tudok 'nem'-et mondani, vagy szólni, hogy lehetne szebben is. Ti ezt mégis hogy csináljátok? Ilyen keménynek születtetek vagy mi? :D
Múlt hónapban felkeresett egy volt évfolyamtársam, akivel már vagy 7 éve nem beszéltünk, mondván, hogy van egy tök jó munka, amit tudna ajánlani. Gondoltam, megér egy próbát. El is mentem az "állásinterjúra". Röviden annyi, hogy valami tanácsadói cég, ami a pénzügyekben segít. Már itt nem tetszett valami, hiszen tudja mindenki, hogy ez mivel jár. Azt mondták, hogy csak az irodába kell lennem 3-4 órát, jönnek az ügyfelek, felteszek nekik kérdéseket, és amit mondanak leírom. Hát mondom ezt simán megtudom csinálni. Kitalálták, hogy kell oktatásra menni, hogy értsem a kérdéseket. Teljesen jogosnak véltem. El is mentem. Az első tökre tetszett. A másodikon meg már olyat mondtak, hogy házhoz kell menni, meg az ismerőseim közül válasszak ki pár leendő ügyfelet, hívogassak embereket. Ácsi ácsi ácsi! Nem fogok házalni! Nem fogom az ismerőseimet ezzel baszogatni! Oké, hogy van pár száz ismerősöm facebookon, de abból ha 5-el beszélek. Nem fogok emiatt 20 ezres telefonszámlát fizetni. Várjál mindjárt jövök! Ráadásul ezért a 'kérdezősködésért' nem kapsz semmit, csak akkor ha sikerült az ügyfelet átvinni másik bankhoz vagy mit tudom én. Hahahha. Nem! Szóltam, hogy hát ez így nekem nem tetszik, meg nem ezt mondták. Erre: jaj de milyen jó dolog segíteni az ismerőseiden, meg tudjuk, hogy mennyire szeretnél kocsit, és mi tudunk segíteni, hogy 1 éven belül meglegyen, csak annyi, hogy a telefonszámlát kell kifizetni, de ha jól csinálod, akkor megtérül. OK.
Hétfőn volt a gépelés verseny. Valami miatt meghülyült a rendszer, és pár szóval mindig előbb váltott, emiatt lemaradtam, de így is országon a 16. vagyok, eddig. Kedden készülődtem suliba, de rosszul lettem. Szóval nem mentem be, pedig dogát írtunk. Remélem betudom pótolni, mert ez csak fél éves tantárgy. Úgy gondoltam, hogy ha délután meg ma reggel nem lesz semmi, akkor bemegyek. De mama nem engedett. Utólag nem bánom, mert nagyon fájt a hasam végig, meg délután megint rosszul lettem. Péntekre remélem meggyógyulok, mert Anettnak meg kell csinálnom a haját a szalagavatóra, utána meg menni a szalagavatóra. Tegnap és ma végig Pretty Little Liars részeket néztem. Legalább betudtam hozni a lemaradásomat. Imádom! 
Térjünk a kényes témára. Igen Zolival lassan 4 éve együtt vagyunk, tény, hogy sok idő, ennyi idősen. Személy szerint nem őt untam meg, hanem hogy semmit se csinálunk. Úgy viselkedünk, mint a 60 évesek. Egész hétvégén a szobába ülünk és bámuljuk a tv-t. Tény és való, hogy néha erre van szüksége az embernek, de itt vagyok 20 évesen, és menni akarok! Nem várom el, hogy pénzt adjunk ki amiatt, hogy elmegyünk, de ingyen is lehet bárhova menni. De ő nem, kocsi nélkül nem megy sehova, jegyet nem vesz, ha elmegyünk, akkor kajálni akar, az meg drága. Igen, mert drága kajákat választasz. Lényegtelen. Nem ez volt a fő dolog, ami miatt összevesztünk. Nem is nagyon akarok róla beszélni. De, hogy értsétek, hogy nem egy apróság miatt vesztünk össze. Be kellett volna vennie egy gyógyszert, de nem tette. Hosszas könyörgés után sem. Kiabáltam vele, felhúztuk egymást, és kapott egy pofont, erre ő megszorította a torkom. Ekkor eltört bennem valami. Tény, hogy nekem se kellett volna megütnöm, és bánom is. De üssön ő is vagy nem tudom. Hetekig nem bírtam rá nézni, vagy normálisan is beszélni vele. Ő el is felejtette. Mintha meg se történt volna. Emiatt, hogy nem vette be, sokkal nagyobb baj lett és emiatt fakadtam ki múlt héten. Szerinte mindenért én vagyok a hibás, ő nem is bántott engem (nem is emlékszik a történtekre), szakítsunk, ha úgy érzem magam, mint egy 60 éves. Egyáltalán nem akarta rendbe hozni. Másnapra normális lett, s a mai napig ilyen. Csak azt nem tudom, hogy meddig. Szeretem őt. Együtt vagyunk már mióta, sok mindenen keresztül mentünk. Együtt lettünk felnőttek, de ezt nem tudom neki megbocsájtani.