Sziasztok!
Ugyebár holnap lesz 1 hónapja, hogy kisírtam itt magam, hogy mekkora szar lesz nekem. És tényleg az volt. Már az első nap beigazolódott, hogy igazam volt Évával kapcsoltban. A vele élés semmit se változott az elmúlt 5 évben. Szörnyű. Ordibál, rendetlen és még sorolhatnám. A húgom meg ugyanez. Tudják jól, hogy mi nem vagyunk vitatkozósok - már csak azért is mert nem bírom, pont miatta -, rendet tartunk, nem pocsékolunk. Semmit nem vettek figyelembe. Természetesen a húgom alig akart a saját gépemhez engedni, ha meg sikerült, akkor itt ült mellettem vagy pedig Éva nézte hátulról, hogy mit csinálok. A fene se akar így blogolni, vagy bármit is csinálni. Pedig annyiszor kiírtam volna magamból a mérget. Mostmár utólag kár rágódni rajta, elmúlt, de voltam olyan állapotba, hogy inkább kiugrog az ötödik emeletről, minthogy még 1 percet velük legyek.

A melókereséstől is herótom van. Lassan másfél hónapja keresek és semmi. Oké behívnak állásinterjúkra, kb naponta, de mindenhol dolgozz 12 órát minimálbérért, legyen 800 év tapasztalatod, de egyben pályakezdő is. Többször volt olyan, hogy megfelelt volna minden téren erre nem vettek fel. Akkor dugjátok fel. Pedig nem csak az irodai melót kerestem, hanem a vendéglátást is, azt hello semmi. Így maradjon az ember pozitív. Rendben, ráérek, mert még itthon támogatnak, de mi lenne akkor ha magamat kellene eltartani.

Visszatérve Évára, múlthéten ment el egy albérletszerűségbe, a húgom meg az apjánál van. Cserébe jöttek az unokahúgaim, akikkel máris barátságosabb a helyzet. Még a héten lesznek itt a lányok, aztán visszatér - remélem - minden a régi kerékvágásba.